Föld napja
2018. április 26., csütörtök, 16:00

A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézete és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. együtt rendeztek meg egy varázslatos napot a Föld Napja rendezvény keretein belül április 20-án.

Miért is volt varázslatos? Azért, mert kisebbek és nagyobbak is számtalan program közül válogathattak a Rózsakertben: több mint 700 diák és ovis látogatott meg minket ezen a napon,  számtalan érdekesebbnél érdekesebb programon vehettek részt. A programok természetesen mind rámutattak a környezettudatosságra, a természet megszerettetésére és tiszteletére.

9 és 15 óra között érkeztek hozzánk a csoportok, persze olyanok is akadtak szép számmal, akik csak azért látogatták meg a Föld Napját, mert amúgy is szívesen járnak ki sétálni a Rózsakertbe.

Tíz óra körül, ahogy kisütött a nap, és felszáradtak az utolsó harmatcseppek is a fűszálakról, gyerekkacajtól volt hangos a Kert. Minden program iránt nagy volt az érdeklődés. Megismerkedhettek a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával, komposztálással, madarakat figyelhettek meg  távcsővel és környezettudatos életmódra nevelő játékokat játszhattak. Olyan intézmények vettek részt a Föld Napja rendezvényen, mint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, Magyar Természettudományi Múzeum, Országos Meteorológiai Intézet, Nemzeti Parkok és még mások, összesen 19 kiállító.

A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézete társ-házigazdaként szintén részt vett gyerek és ifjúsági programokkal a rendezvényen. A Rózsakerti sétákon sok érdekességet tudhattak meg, mint például miért forgatja a levelét az ezüst hárs, vagy éppen káros vagy hasznos állat a vakond. A Rózsakert egy békés szegletében megtanulhatták, hogyan kell palántát ültetni, és mindenki hazavihette az általa elültetett virág palántát. Láthattak mikroszaporított növénykéket, és megismerkedhettek a mikroszaporítás fázisaival, előnyeivel és nehézségeivel. Népszerű volt a mikroszkóp alatti növény- és rovarvilág felfedezése és a gyümölcsök magvainak megismerése is. A kreatív osztályok magokból különféle képeket alkottak. A művészetet kedvelő gyerekek a rózsarajzversenyünk legszebb műveit is megcsodálhatták.

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.