Körte génbanki bemutató a NAIK GYDKI Fertődi és Újfehértói Kutatóállomásán
2019. szeptember 13., péntek, 12:51

A NAIK GYDKI munkatársai, Dr. Varga Jenő, Budainé Veres Ágnes, Gyürki Éva és Pallai Erzsébet 2019.08.09-én a Fertődi Kutatóállomáson, 08.16-án pedig az Újfehértói Kutatóállomáson ismeretátadó körte rendezvényt tartottak.

A bevezetőben az állomáson folyó kutatási munkákról, főbb tevékenységekről, valamint az intézet működéséről esett szó, majd az érdeklődök megtekinthették a program kiemelt napirendi pontjaként meghirdetett körte génbanki tételeket, a fajtagyűjteményt. A délelőtt folyamán a szervezők tájékoztatót adtak a génmegőrzés fontosságáról, a hallgatóság betekintést kapott a megőrzéssel kapcsolatos feladatokba, a kultúrához kapcsolódó fontosabb fenntartási munkákba, majd érzékszervi (organoleptikus) vizsgálatokkal, gyümölcskóstolással értékelhették az aktuális érésidőben lévő fajtákat, különlegességeket, mindenki a maga tetszése szerint megtapasztalhatta a gyümölcsök előnyeit (ízletes tetszetős gyümölcs), esetenként hátrányait (erősen kövecses, szotyósodó fajta). A rendezvény során kötetlen szakmai beszélgetés mellett nyílt lehetőség a látottakhoz, hallottakhoz kapcsolódó kérdésekre, szakmai eszmecserére.

 

Programajánló

2019. november 6., szerda, 10:00
Helyszín: Körmendi Kulturális Központ 9900 Körmend Berzsenyi Dániel u. 11.