Mandula- és mogyorónap Érden
Békefi Zsuzsanna, Preininger Éva – 2017. október 18., szerda, 14:51

Nagy sikerű mandula- és mogyorótermesztési szakmai napot tartott a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézete Érd-Elvira majori telephelyén 2017. október 12-én. E két gyümölcsfaj iránt a gazdák körében az utóbbi években jelentősen megnőtt az érdeklődés, amit kiválóan érzékeltetett, hogy a rendezvényen mintegy 140 látogató jelent meg, többségében termelők.

A rendezvényt Dr. Lakatos Tamás, a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet intézetigazgatója nyitotta meg, majd Dr. Somogyi Norbert, a NAIK főigazgató helyettese köszöntötte a megjelenteket, valamint bemutatta a marokkói vendégelőadót, Dr. Abdellah Kajji-t, a marokkói nemzeti mezőgazdasági kutatóintézet (INRA) meknès-i regionális központjának osztályvezetőjét, aki egyben az agronómiai és növényélettani csoport vezetője.

Ezt követően Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár vázolta a hazai mandula- és mogyorótermesztés tendenciáját az elmúlt 15 évben és bemutatta a kormányzati intézkedéseket, pályázati formákat, amelyek az ágazat versenyképességének növelésére irányulnak.

Dr. Kajji előadásában kitért a marokkói mandulatermesztés sajátosságaira, majd beszélt a klímaváltozás okozta problémákról. A mind gyakoribb és hosszabb aszályos időszak (egyes részeken mindössze 150 mm éves csapadékmennyiséggel) jelentős gondokat okoz, többek között az öntözés racionalizálásával próbálnak ellene védekezni. A marokkói kutatóintézetben foglalkoznak olyan alanyok és fajták nemesítésével is, melyek szembeszállnak a klímaváltozás okozta kihívásokkal.

A kutatói blokkban az Intézet 3 munkatársa tartott előadást, először Ujfalussyné Örsi Dorottya beszélt az Érdi állomás mandulafajta-értékelő munkájáról, melynek alapja a génbanki gyűjtemény. A munkának köszönhetően a csoport már kiemelt néhány tételt, melyek akár a termesztésben levő fajtákkal is felveszik a versenyt. Szügyi Sándor a szaporításban levő mogyorófajtákat és a termesztés sajátosságait ismertette és megismertette a vendégeket a szaporítás különböző technológiáival is. A mandula különböző betegségeit mutatta be Varjas Virág és felhívta a gazdák figyelmét néhány kevéssé ismert gomba kórokozóra is. Rövid szünet után a már tapasztalatokkal rendelkező termelők kaptak szót. Rácz Szabó Róbert, a Pullulo faiskola vezetője saját termesztési tapasztalatait ismertette a NAIK GYKI jogelőd intézményében nemesített magyar fajtákról, beszélt a hazai tapasztalatok hiányosságairól, valamint az új alany- és nemesfajták honosításáról, továbbá a megfelelő művelésmódról és a növényvédelem területén fontos jelenségekről. Sarusi-Kis Kata az oltvány mogyorókból létesült monoszlói ültetvényét és annak munkálatait mutatta be. Végül Dobosi Zoltán balaton-felvidéki korszerű, intenzív művelésmódú kisebb mandula gazdaságát láthatták a vendégek, videófelvételeken pedig bemutatta a mandula buroktalanító és héjtörő gépeket is működés közben.

A rendezvény során a tudományt művelő szakemberek és a termelők közötti kapcsolatok erősödtek, mindannyian új inspirációkkal gazdagon térhettek vissza munkájukhoz.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.