Hírek

Kajszi szakmai rendezvény a GYKI Ceglédi Kutatóállomásán

2018. augusztus 1., szerda, 08:47

Idén ismét több, mint százan vettek részt a sokéves hagyománnyal rendelkező kajszi fajtabemutatón és szakmai napon Cegléden. A rendezvényt Dr. Gyuricza Csaba főigazgató nyitotta meg.

Porpáczy Aladárt köszöntötték 80. születésnapja alkalmából Fertődön

2018. július 2., hétfő, 13:01

Porpáczy Aladárt köszöntötték 80. születésnapja alkalmából Fertődön, a Magyar Növénynemesítők Egyesülete és a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézete által szervezett vándorgyűlésen. Porpáczy Aladár munkássága javarészt Fertődhöz kapcsolódik, ahol a Kutatóállomás vezetőjeként számtalan bogyós gyümölcsfajta nemesítésében vett részt. Az ülésen Bóna Lajos, az MNE elnöke üdvözölte a vendégeket, majd Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója köszöntötte elsőként az ünnepeltet.

Rózsa gyermekrajzverseny 2018

2018. június 18., hétfő, 10:13

A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet a Budatétényi Polgári Körrel közösen idén hatodik alkalommal hirdetett rózsa témában rajzversenyt a kerületi általános- és középiskolások számára. 2018-ban a pályázatot „Tervezz rózsás plakátot, a Rózsakert részére!” címmel írtuk ki.

Fajtabemutató és tanácskozás Elvira majorban, cseresznye- és meggytermesztőknek

2018. június 8., péntek, 13:26

A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet a cseresznye- és a meggytermesztőket hívta Érdi Kísérleti Állomására, a szakmához tartozók körében jól ismert Elvira majorba, az évenként megrendezett fajtabemutatóra és szakmai tanácskozásra.

Nyílt nap a Budatétényi Rózsakertben

2018. június 7., csütörtök, 11:29

A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének Budatétényi Kutatóállomásán 2018. június első szombatján ismét megrendezésre került a már hagyományosnak tekinthető rózsakerti nyílt nap.

Föld napja

2018. április 26., csütörtök, 16:00

A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézete és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. együtt rendeztek meg egy varázslatos napot a Föld Napja rendezvény keretein belül április 20-án.

Cseresznye- és meggyvirágzás Érden–a gyümölcs génbanki nyílt napok ünnepélyes megnyitója

2018. április 25., szerda, 08:31

A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének érdi telephelyén, Elvira majorban került sor az intézet első génbanki nyílt napjára április 18-án. Ez a nap annak a rendezvénysorozatnak volt a része, amelynek során a nagyközönség számára is látogathatóvá válnak az intézet négy állomásán – Érden, Cegléden, Fertődön és Újfehértón - található gyümölcs génbanki ültetvények.

NAIK érdi génbankjának nyíltnapja

2018. április 19., csütörtök, 10:17

Élő bejelentkezés a TV2 Mokka című műsorában a NAIK érdi génbankjának nyíltnapjáról.

A nagyközönség előtt is megnyílnak az ország legértékesebb gyümölcsösei

2018. április 19., csütörtök, 10:08

4 telephelyen, 60 hektár területen 18 gyümölcsfaj 6600 regisztrált tétele válik megtekinthetővé a Nemzeti Agrárkutatási és Innováció Központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének jóvoltából. A rendezvénysorozat nyitányának az érdi Elvira major adott helyet, ahol éppen a cseresznye-és meggyváltozatok virágoznak.

Föld napja

2018. április 11., szerda, 11:20

2018. április 20-án 9 és 15 óra között a Budatétényi Rózsakert ad otthont a Föld napja központi rendezvényének a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ közös szervezésében. Ingyenes, családbarát programokkal várja az érdeklődőket 10 kiállító.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.